Gróf Széchenyi István
(1791-1860)
„Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!”
Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született Bécsben. Atyja gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója, anyja Festetich Júlianna grófnő, a Georgicont megalapító gróf Festetich György testvére. A gyermekkorát Bécsben és Nagycenken töltötte, nevelését pedig atyja irányelvei szerint magántanítók végezték. Széchenyi István nem a korán érett, hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott. Az évenkénti vizsgákon – amiket apja kívánsága szerint nyilvános iskolában kellett teljesítenie – kitűnő eredménnyel felelt meg.
A fiatal gróf tanulmányai után, mint a legtöbb arisztokrata ifjú, katonai pályára lépett. Részt vett a napóleoni háborúkban, s szolgálataiért több kitüntetésben is részesült. A háborúk után barátjával, Wesselényi Miklós báróval beutazta Európát. A legnagyobb hatást az angliai utazása gyakorolta rá, ahol szembesült hazája elmaradottságával. A figyelme fokozatosan a politika, a közélet felé fordult. Az 1825-ös első reform országgyűlésen tűnt fel először ahol is „kimondhatatlan és több napig tartó belső küzdések” után felállott s a következőket mondta:
„Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.”
Széchenyi István országgyűlési felszólalásaiban és az írásaiban fejtette ki reformprogramját. A fejlődés egyik akadályát a kiváltságaihoz ragaszkodó nemességben látta. A közteherviselés megteremtése érdekében fontosnak tartotta a nemesi adómentesség eltörlését. 1830-ban megjelent és komoly visszhangot kiváltó munkájában, a Hitelben pedig megfogalmazza a nemesi földbirtok hitelképességének akadályát jelentő ősiség eltörlésének szükségességét. A Hitelt bíráló írásokra 1831-ben jelent meg Világ című könyve, amelyben többek között a jobbágyságról ír. Úgy akarta érdekeltté tenni a jobbágyságot a munkában, hogy felszabadítva őket szabad bérlőként gazdálkodjanak.
A gróf ezután programját a nyilvánosság előtt is egyértelművé kívánta tenni. 1833-ban Lipcsében megjelent műve a Stádium, amelyben 12 pontban foglalta össze célkitűzéseit. A reformprogramját ekkorra Kossuth Lajos radikálisabb elképzeléseihez képest kevésnek és túl visszafogottnak tekintették, ezért a Kossuth Lajossal szembeni vitájában elszigetelődött a reformmozgalmon belül.
Széchenyi István nemcsak a társadalmi gondokból fakadó feszültségeket látta, hanem az ország gazdasági elmaradottságát is. A gróf arisztokrataként ezen a téren a közvélemény formálása mellett gyakorlati példával is elől tudott járni. A közlekedés terén a hazai folyók hajózhatóvá tétele és gőzhajózás elindítása érdekében tett erőfeszítéseket.
1820-ban miután atyja, Széchényi Ferenc elhunyt a hazautazó gróf a jégzajlás miatt csak egy hét elteltével tudott átkelni csónakon Pestről Budára. Ekkor a következőket jegyezte le a naplójába: „(…) egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest között híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol”. Ezek után Széchenyi István kezdeményezésére 1849-re elkészült a Budát és Pestet összekötő első állandó híd, a Lánchíd.
Széchenyi István nevéhez köthető Buda és Pest egyesítésének és fővárossá fejlesztésének gondolata, ő használta először a Budapest kifejezést. Az 1825-ös országgyűlésen tett felajánlása mellett, amelyből a magyar nyelv és kultúra ápolására került létrehozásra a Magyar Tudományos Akadémia, a hazai társasági élet serkentésére angol mintára meghonosította a lóversenyzést és megszervezte az első kaszinókat.
Széchenyi István az 1848-as forradalom után megalakult első magyar kormányban a közmunka-közlekedésügyi miniszteri tárcát kapta. A császári udvar és a független magyar kormány közötti feszültségeket azonban nem volt képes elviselni. A miniszteri pozíciójáról lemondott, és 1848. szeptember 5-én orvosa tanácsára a döblingi elmegyógyintézetbe került. A gróf hamarosan visszanyerte szellemi alkotóerejét és élénk érdeklődéssel kísérte a hazai és európai politikai eseményeket. Az 1850-es évek második felében élénk politikai tevékenységet fejtett ki, szoros kapcsolatban állt a magyar politikai élet, elsősorban a politikai irodalom szereplőivel és maga is hatamas irodalmi munkát végzett, amelynek kiemelkedő jelentőségű darabja a korszakot dicsérő „Rückblickre” válaszként írt „Ein Blick auf den anonymen Rückblick” című munka, amely nyíltan, kemény szavakkal illette a fennálló rendszert. A névtelenül megjelent munkában mindenki ráismert Széchenyi Istvánra, a magyar ellenállás és haladás képviselői éppúgy, mint a császári rendőrség. A sorozatos zaklatások, házkutatások felőrölték a gróf maradék erejét. Az üldöztetéseknek a halála vetett véget. 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán „karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott”.
A halála utáni gyász és megemlékezések sora egyben kiállás is volt az eszméi mellett a rendszer ellen. A kortársai elismerték politikai és közéleti nagyszerűségét. A nagy vetélytárs Kossuth Lajos e szavakkal illette őt már 1840-ben:
„Ujjait a kornak üterére tevé, és megértette annak lüktetéseit; és ezért; egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak…”